2013. április 19., péntek

Cipóban sült csülök

Bevásárlókosár :
50 dkg finomliszt
3 dkg vaj
3 dkg élesztőt 2,5 dl csipetnyi cukorral, meleg tejben felfuttatunk.
2 evőkanál étolaj
4 dl langyos víz
2 teáskanál só


A csülköt előző nap megfőzzük, és a főzőlében hagyjuk kihűlni. Másnap az élesztőt kevés langyos vízben elkeverjük a cukorral és a tetejét megszórjuk liszttel, kovászt készítünk.
30 percig pihentetjük, majd a többi hozzávalóval hólyagos tésztát gyúrunk. 
Tálban letakarva, szobahőmérsékleten duplájára kelesztjük a tésztát. Közben a csülköt kicsontozzuk, bőrét leszedjük. A megkelt tésztát elfelezzük, cipót formálunk belőlük, majd mindkettőt kör alakúra nyújtjuk. Közepére tesszük a csülköt, a tésztaszéleket visszahajtjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, és hagyjuk ismét duplájára kelni a cipókat. A sütőt előmelegítjük 200 fokra, a megkelt cipókat vizes kenővel körbe simítjuk, így tesszük a forró sütőbe. 








2013. április 3., szerda

Kelkáposzta - kelkáposztába göngyölt vagdalthús


Bevásárlókosár :

50 dkg darálthús
 4 levél kelkáposzta / a frankfurti leveshez vettből vágtam le )
 2 darab zsemle
 2 darab tojás
fűszerek  : fokhagyma - vöröshagyma , őrölt kömény
majoranna , pirospaprika, só






A fokhagymát és a vöröshagymát is a fokhagyma " nyomóval aprítom ..a legbiztosabb.
A zsemléket vízbe áztatom, kinyomkodva keverem össze a darált hússal egy nagyobb tálban., összedolgozom a fűszerekkel.
Őzgerincformát kivajazom, kibélelem a frankfurti levestől " nyúlt levelekkel. Füstölt, nyers sonkát fektetek alája és takarom be a darált húst.
Jó háromnegyed órát sütöttem.

2013. március 25., hétfő

Pogácsa - túrós


Bevásárlókosár :    
                                         
 60 dkg liszt
 50 dkg túró
 2 db kockaráma 
 3 dkg friss élesztő
 Kiskanál só    




Valamint 1 db tojás a kenéshez.


Eddig szinte mindig köveket sütöttem pogácsa helyett….. egészen mostanáig.
Nem, hogy  „ visszapuhult a pogácsa…. eleve puhára , ehetőre sült.

Ami hiányzott az, hogy a tésztába nem kellett tojást tenni... . 

Természetesen langyos cukros tejben felfuttattam a  3 dkg élesztőt.
Eleve a keverőtálba öntöttem a tejet...és betettem a mikróba.....
így is felmelegedett a tej..... megszórtam cukorral és elmorzsoltam az élesztőt..... amikor felfutott, mértem bele a lisztet morzsoltam hozzá a túrót. Késsel felszeleteltem a vajakat.... majd kézzel összedolgoztam, fél órára betettem a hűtőbe...
pihenésképp ))
Kinyújtottam és megkentem a tojással....majd összehajtottam és megint megkentem, és megint összehajtottam...... majd kinyújtottam, bevagdostam a tetejét, és kiszaggattam.

Azt olvastam, hogy a hideg kelesztés miatt lesz puha. De ez nem lehet teljesen igaz, mert akkor nem is szabadna hozzáérnem a kezemmel a tésztához.Nem beszélve arról, hogy volt  olyan mikor a rámákat szintén betettem a mikróba, hogy "puhuljanak. Mégis puha tésztát sütöttem ))


2012. december 26., szerda

Kefíres - Lángos

Bevásárlókosár:
60 dkg finomliszt
2 egész tojás 2 dl kefir
2,5 dkg élesztőt , 1 mokkáskanál kristálycukorral meleg tejben felfuttatunk.

Összedolgozzuk a hozzávalókat és egy olajjal összerázott nejlon zacskóban a hűtőbe tesszük.
Mielőtt sütnénk a lángosokat csak pár perccel előbb kell kivenni a hűtőből a tésztát és annyit veszünk el belőle, amennyit épp sütni szeretnénk.


2012. november 3., szombat

Wok - pulykamell - leveszöldséggel

Bevásárlókosár :

70 dkg pulykamell
 1 kg mirelit leveszöldség
fűszerek közül olyan wok fűszert választottam hozzá, melybe sok a fokhagyma....ha esetleg pont nincs a fokhagymás , grill fűszerek közül lesz.


Wok..még, hogy zsiradék nélkül... márakinek ))

Fölkockázom a húst , két kanál zsiradékon fokhagymás fűszerrel el kezdem pirítani...úgyis levet enged...nem kell hozzáönteni még esetleg egy kis fehérbort ;)
Körülbelül 15 perc múlva kezd lepirulni... most már lehet kevergetni, hogy a húsdarabkák mindegyik oldala megpiruljon....
Ráöntöm a mirelit leveszöldséget....a karfiol miatt szeretem ezt a legjobban ))
Most sózom, és fűszerezem mégegyszer
Nyakonöntöm 2 pohár vízzel ,...mire lefövi a levét pont megpuhul a zöldség...
Nem fog kiszáradni a hús, ugyanúgy mint a zöldborsós húsnál.
Rizzsel tálalom... és nem kell hozzá savanyúság.

2012. november 2., péntek

Kelkáposzta - frankfurti leves


Bevásárlókosár :

nagy fej kelkáposzta 
fél kilós vegyes-zöldség..tálcás
fél kiló krumpli
nagy pohár tejföl
valamint olyan és annyi " frankfurti virsli, amennyit csak szeretnél....sosem elég ))





Zöldséglevest mindig a felszeletelt sárga és fehérrépa megdinsztelésével kezdem, egy evőkanál zsírral. Két kanál olaj kellene alá.... de nem bírok ellenállni a házizsírnak..
Egy csipet sóval megszórva...addig kell a zsiradékon kavargatni, míg finom illatokat nem érzel ))
Csak most öntöm fel vízzel és darabolom bele a krumplit.a kelkáposztafejet félbevágva kezdem el szeletelni...

most adom hozzá a zöldfűszereket ... őrölt köményt két-három csipet..két.három babérlevelet. apróra vágott csokor petrezsejmet.
mikor már a krumpli is puha, beleszeletelem a " frankfurti virslit....
Rántást három kanál zsiradékra három kanál lisztet keverek,
kevergetve leveszem a tűzről. .. nem csak eloltom alatta a gázt ))
Két kiskanál pirospaprikát keverek a liszthez...
Nagy lángra veszem a leves alatt a lángot...megvárom azt a pár percet, míg felforr, és csak így a forró levesbe keverem a rántást....
Lejjebb veszem a lángot és belekeverem a levesbe még a nagy-pohár tejfölt.... közepes lángon további öt percig " összefőzöm

2012. október 22., hétfő

Piskóta - szilvás

7 dkg liszt
7 dkg vaj
7 dkg cukor
3db tojás
fél tasak sütőpor
1 kg. szilva


 A három tojást szétválasztom.A tojásfehérjékből kemény habot verek.
A három sárgájához kell adni a cukrot, a vajat, habosra keverem .Rámérem a lisztet és a sütőporral megszórom.Akár fakanállal elkezdem összekeverni, aztán kavarom át a robotgéppel. Laza mozdulatokkal hozzákavarom a fehérjéből felvert kemény habot, melyből laza - folyós tészta lesz.
Kivajazott tortaformába öntöm, és ráteszem a kimagozott, felcikkezett szilvát./ nem most kell nekiállni a szilvát megmosni, és feldarabolni, mert a "laza tészta belefárad ))